HTML

Cseppek

Álmomban vagy meditáció során látott meséim, képeim, szörnyeim és tündéreim sora.

Friss topikok

  • Van: kísért-et-ies (2008.01.23. 23:11) Hiány
  • Démétér: Köszönöm! (2007.09.04. 14:28) Víz-vágy-velem

Víz-vágy-velem

2007.08.25. 13:39 Démétér

Apró, zöld teknőcöcske mászik a homokon. Ragyog az arany nap a tengerpart felett. Apró lábai pöttynyi nyomokat hagynak az aranyló fövenyen. Bájos és esetlen, de olyan vidám, mint az előtte csillogó tenger hullámfodrai. Sós ízű vízpermet szikrázik a levegőben. A pici teknőc növekedni kezd, növekszik, zöld színe mélyül, sötétül. Finom kis gyerekmozgása lassul, bölcsebb, megfontoltabb, totyogósabb lesz. Hasammal hátához, gömbölyű páncéljához simulok. Lágyan ringatózom a hátán, ahogy visz a tenger felé. Arcom a páncéljára hajtom, érintése hűvös, akár a tojáshéj.
 
Beletotyog teknőchajóm a vízbe. Lassan lebukunk a hűvösen simogató óceánba. Még utoljára csillan egy vakítót a nap a horizonton. A felszín érintése riasztó, mintha olvadt üvegen hatolnánk át, közömbös és halálos. Lágy, hívogató, félelmetes. Illata nincs, ijesztően semmi más, mint folyékony anyag, gyönyörű és fényes. Félek a fulladástól. Vágyom félve a víz érintését a bőrömön, az arcomon, a torkomban… és átélem. Meghökkentő, borzalmas a fulladás. Kínok robbannak a torkomban lassan, minden pillanattal mélyebbre taszítva a fájdalomba. Az óceán mélye mégis annyira szép, hogy nem tudok sokáig fájni. Egyszerűen nem veszem észre magam többet, és ámulva nézem a ragyogóan színes óceán vizét.
 
Úszunk egyre lejjebb. Elmarad a kísérőm mellőlem, ő csak eddig hozott. A sötét, hideg, gyönyörű vízben repülök egyre alá és alá. A víz szinte fekete, káprázatos, tökéletes szépség. Kristálypalota bontakozik előttem a sötétségben. Odaúszom: csak káprázat; falain, tornyain át- és átúszom. Szinte hallani a falak csendülését, sziporka hangjait, amikor átúszom a helyükön csillogó vízen. Játszom a csillogó fényfalak között. Sötét vérroham ragad el: egy polip csápjai. Leszorít, szétfeszít, nem láthatom, mert a hátamhoz feszül, csak érzem iszonyú gyűrűit a tagjaimon. Letapad az aljzatra, és magára feszíti hátam viszolygó bőrét.
 
Iszonyodva, borzongva és moccanatlan várom a biztosan bekövetkező borzalmat, a szemem szinte megpattan a feszültségtől: látni akar, látni akarja a közeledő halálost, félelmetest, kínzó vággyal várt, őrjítő ismeretlent. És igen… feltűnik. Sötét felhő, vihar és tombolás, fekete tintaként hömpölyög ét az óceán fenekén, értem, hozzám. Ragyogó, keskeny résű szemek szikráznak rám a zivatarszínű masszából. Hatalmas, félelmetes, bénító a közeledése… hozzám közeledik. Remeg a bőröm az érintés vágyától, őrjöngve küszködöm a polippal: engedjen!  Érezni, élvezni és elszenvedni akarom és vágyom a közeledő vad lényt. Nem akarok merev kőként itt feküdni, feszült izmokkal és idegekkel, kiszolgáltatva és tehetetlenül! Mindjárt itt van! Az nem lehet, hogy ne felelhessek az érintésére!
 
Eléri a bokám… Azonnal elernyedek a vágytól. Édes kábulatban várom a folytatást. És halad, halad egyre feljebb a testemen, érintése hűvösen közömbös, mégis elkábít a vágy: folytassa. A sötét felhő minden pontjáról látom a fürkésző, aranyló kígyószemeket. Olyan vággyal figyel! De elmegy. Hömpölyög tovább, unottan úszik, mit sem törődik velem. Tombolok, szétfeszítem rabtartóm csápjait, dühöngve hasítom a vizet, utol akarom érni! Igen, sikerül. Vagy nem? Hiába úszom felé, majd benne, mintha csak a hűvösen sötétkék tendervíz érintene, nem érzem többé azt a vágyott, minden idegszálat borzoló, finom érintést.
 
Zokogva, kétségbeesett elkeseredéssel úszom ki egy sziget felé, egész testem reszket a keserűségtől. Eldőlök a fövenyen. A puha homok keményen válaszol az érintésre. Könnyeim elfogynak, sójuk összekeveredik a fakó homokszemekkel. Már sírni sincs erőm.
 
Az ég, válaszul bánatomra, sötétszürke, lassú, lusta felleget enged alá, és hűvösen elered a eső.
 
És a zápor érintése… mint… Feldördül az első villám, ordítva, dübörögve, tombolva dühöng az ég, őrült csillámok csapkodnak és pusztítva, dúlva őrjöng a világ körülöttem. A boldogság extázisában táncolok: hisz ez Ő! Leszáll értem a felhő. Óceán és ég, víz és vihar között szerelmeskedünk, oly lassú, érzéki vággyal, ahogy az ég szereti az óceánt. A testembe hatol, és átjár a köd, a hűvös nedvesség, a végy, szétterjedni és felemelkedni vágyom, és megteszem. Napszálltáig szerelmezünk, testünk átjárja a másikét, óezüst vággyal a másik különössége, vad szépsége iránt. A puha, sötétkék nyárestében elalszom karjaiban, puha, hűvös testében, összegömbölyödve, boldogan.
 
A hajnal első sugara ébreszt: eltűnteti, felszárítja alólam a szerelmesemet, és én nyílként zuhanok alá az óceánba. A gonosz nap felszárítja alólam a vizet is, felragyogtatja, olyanná teszi, mint egy türkizszínű üveggömb, ragyogóvá és mozdulatlanná. A víz tömör körülöttem, minden pontján egyszerre csillog a türkiz fény. A gyűlölet és a harag vad dühvé dagad bennem, leszállok a tengerfenékre, és pusztító tombolással tépek és harapok és rúgok, feldúlva, felkavarva az aljzatot. A bánat befon, mint a könnyű, kavargó iszap körülöttem. Bőröm szétázik az üres vízben, távolodik minden tagom tőlem, ahogy széthullok, feloldódom a vízben és bánatban. A keserűség sötétre festi a testem. Tudom, érzem, felismerem magam – a sötét felhő a víz alatt.
 
Pánik és félelem ural hirtelen. Nem és nem akarom ezt a vonzást, hívást, nem akarom egyéniségem teljes feloldódását valami másban, valami semmiben, ami nem én vagyok. Hiába menekülök, olyan nagyon húz… Rettegve kapaszkodom testem, karom, kezem maradékával a tengerfenék köveibe. Azok pedig drágaköveket forgatnak ki az iszapból, ragyogó, szikrázóan sárga, veszedelmes vörös és sóhaj-szép fehér kövek sziporkáznak ki a körmeim alól. A kincseken megcsillanó napfény átjárja a testem, az pedig felragyog. Felragyog és megkeményedik, és segít a kezeimnek egész testem a napragyogású kövek fényébe húzni. Hatalmas, sárga, áttetsző drágakővé válok az óceán mélyén. Hatalmasan, ragyogón, elmozdíthatatlanul és megváltoztathatatlanul.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://cseppek.blog.hu/api/trackback/id/tr55148656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.